A Netflix legnagyobb októberi, sőt, novemberi és decemberi dobása kétségtelenül a The Queen's Gambit, azaz A vezércsel volt. A történet szerint van egy rendkívüli sakktehetséggel megáldott - édesanyját egy öngyilkossági kísérletként előidézett autóbalesetben elvesztett - gyerek, aki az árvaház gondnokától megtanul játszani, nevelő szülőkhöz kerül, elkezd versenyekre járni, nyerni, hírnevet szerezni, majd megveri a világ legnagyobb sakkozóját. Ennyi, jó sztori, vége. A történet, ha elég pongyolán is, de tényleg leírható egy ilyen kacifántos mondatban. Nem azt mondom, hogy nem voltak még plusz érzelmi töltetek, de grandiózus filmes fordulatok, történetmesélési csavarok nem nagyon akadtak. Sőt, a családi vonal erőltetése inkább fölösleges, mint plusz drámai. Pedig pont erről kéne szólnia, illetve ezt kéne kihangsúlyozni A vezércselnek, hogy egy az érzelmeivel küzdő kislány, hogyan lesz többször, több módon is szenvedélybeteg, hogy végül rájöjjön, hogy sem a nyugtatók szedése, sem az alkohol vedelése nem köti le, csak a sakk.

Ezzel el is értünk a problémához, hogy legkevésbé sem erről szól a sorozat. Mármint csak akkor jövünk rá, ha elkezdjük lehámozni a sakkozós rétegeket. Ez azért is különösen nehéz, mert A vezércsel beindított egy őrült marketinggépezetet.

Összegezve: hirtelen mindennél menőbb lett a sakk.

Ezzel nem is lenne alapvetően baj, hisz én is a már kialakult hype miatt kezdtem el és néztem végig minden gond nélkül a sorozatot. Csak a felénél kezdett el idegesíteni valami. Akkor jöttem rá, hogy ez nem is a sakkozásról szó. És itt kezdtem el nem érteni, hogy ennek ellenére mégis miért szerelmesedtek bele annyira a sakkba?! 

Azért sem értettem teljesen, mert lényegében jó, ha egy játszmát megmutattak a készítők az elejétől a végéig. Ez volt az, amikor a gondnok suszter mattal lealázta a konkrétan első "meccsét" játszó Beth Harmont. Nekem még a papám tanította a suszter mattot, így volt egy kis sikerélményem, hogy felismertem a bábuk mozgását, hogy tudtam a végkimenetelt. De ettől a ponttól eltekintve nem volt több ilyen érzésem, mert nem is láttunk komplett meneteket, mindig csak egy parti elejét, közepét vagy végét. 

Tudom, hogy a sorozatban szereplő lépések, állások 100%-ig hitelesek, mert szakemberek, profi sakkozók segítettek a sorozat készítésekor. Egész pontosan Bruce Pandolfini Nemzetközi mester  és Garry Kasparov Nagymester tancsadóként dolgoztak A vezércselben.

Tehát A vezércsel a sakkozást leghitelesebben bemutató sorozat, ahogy a Mr. Robot is a programozást, hackelést legrealisztikusabban ábrázoló sorozat. Ahogy utóbbiból sem tanultam meg kódolni, betörni ilyen-olyan rendszerekbe, úgy a A vezércselből se derült ki, hogy mi az a szicíliai védelem, de mondok jobbat, az sem, hogy mi az A vezércsel, ami nem is egy csel, hanem "csak" egy nyitási forma.

Hogy Wikipédia barátomat idézzem:

És akkor innen jöhet az elfogadott vezércsel vagy az elhárított. Ezek után kezdhetünk el beszélgetni a Csigorin-védelemről, a szimmetrikus-, a szláv védelemről, esetleg az Albin-ellencselről meg a Marshall-védelemről, hogy végül az Aljechin-változat se maradjon ki.

Az megvan, hogy...

• Heath Leadger a halála előtt nem sokkal úgy tervezte, hogy rendezőként megfilmesíti a The Queen's Gambit című könyvet, aminek Ellen (ma már Elliot) Page lett volna a főszereplője.
• 30 év kellett az, hogy a The Queens Gambitből sorozat legyen. Ennyi idő alatt Allan Scott, a sorozat írója és producere kilencszer írta át a forgatókönyvet, és több studiónál is házalt vele. Azzal dobták vissza a sztorit, hogy senkit sem fog érdekelni egy sakkozós történet. Nem kell nagyon részletezni, de a Netflixnek eléggé bejött, hisz ez lett a legnézettebb műsor a streaming szolgáltatón.
• Anna Taylor Joy, a sorozat főszereplőjét alakító színésznő amúgy nem érdeklődött a sakk iránt, de a szerep hatására vett magának egy drága készletet, amit kár lenne elvesztegetni, így szívesen várja a kihívókat, hogy bebizonyítsa, messze nem olyan nagy tehetség, mint Beth Harmon.

Ha tetszett a cikk, akkor legyél a blog támogatója!

Szomorú ez, na.

Nincsenek szavak. Amik meg vannak, azok is elfogytak leginkább. Mert a második évadban már nagyon lehetett érezni, hogy van valami kötődés, valami kapcsolat, rokoni, amolyan apa-fia szál Grogu és Mando között. Igen, például az is nagy lépés a második évad végén sokakat, sokunkat elragadó ugly cryingba torkoló érzelemarmageddon felé, hogy bébi Yodának lett neve. Mint, amikor az új God of War játékban Kratos végre fiamnak szólítja a gyerekét. Itt is, Mando végre nem kölyöknek hívja a gyermeket, ami ugye eredetileg csak egy küldetés során rajta ragadt koloncból sajátjaként szeretett gyerek lett, hanem Grogunak. És játszik vele, és mosolyog a sisak alatt, de közben ő is tudja, hogy el kell engednie.

Kicsit olyan ez, mint amikor ideiglenes örökbefogadója vagy egy cuki kutyának, nálad van egy ideje, adsz neki nevet, aztán bejelentkezik egy "igazi" gazdi, aki elviszi a már hozzád nőtt kedvencedet. A lényeg, hogy szemtanúi lehettünk egy szépen lassan kibontakozó összefonódásnak, amit egy kiszámítható, de mégis fájdalmas pillanatban megsemmisült. Láthattuk, sőt, érezhettük, ahogy szétszakad egy család. És ezzel együtt az összes néző és rajongó is bekönnyezett, mert elvesztett valamit. Elvesztette a kis cuki bébi Yodát. Ez a legnagyobb fájdalom, nem az, hogy a faceswap appok világában ilyen borzalmasan sikerül rárakni Mark Hamill visszafiatalított arcát Luke Skywalker fejére. 

De miután kisírtuk magunkat, rá kell jönnünk, hogy Grogu megtette, amit megkövetelt a haza: elindította a sztorit, szívet adott a galaxis bádogemberének, valamint megnövelte a jó pénzért eladható mörcsendájz dolgok messzi-messzi végtelenbe nyúló bevételéből származó bevételt a Disneynek. 

Az egyszerű fejvadászból egy magasztosabb küldetéssel, igazi saga-építő feladatokkal megáldott főhős lett. A Darksaberrel a kezében, a Mandalor trónjának visszakövetelésével, a Birodalommal való komolyabb összetűzéssel jönnek majd az igazi lelki vívódások. Így talán kevesebb óriás jégcsap-pókokkal és homoki sárkányokkal kell majd megközdeni, cserébe konzekvensebb lehet az átívelő szál, nem kell olyan epizodikus sorozatként működnie, mint egy CSI-sorozatnak, aminél be lehet csatlakozni akárhányadik évad akárhányadik részénél, szinte mindent érteni fogunk.

Voltak kellemetlenül kínos részek, tipikus lazy writing alapján elkészült epizódok, Mando kegyetlen bénázása, amikor Grogu "telefonált" a mágikus sziklán a többi Jedinek. (Miért nem vette fel a hátára azt a nyomorult rakéta hátizsákot, amikor már nem Boba Fettel küzdött?) De voltak jó pillanatok, amikor rendre kiderült, hogy Mando csak a maga szintjén penge fejvadász, de ha komolyabb arcokkal találja szembe magát, akkor oda már kell a segítség, különben csak egy taktikája van: élő pajzsként megy előre, mint Robotzsaru, akinek golyóálló a páncélja, aztán lesz, ami lesz. Mint, amikor Doomban beírod az örökélet cheat kódot kábé. Ekkor jöttek a segítő mellékszereplők, akikből vagy ellenség, vagy újabb sorozatok főszereplői lesznek.

Jön Ashoka Tano külön sorozata, meg Boba Fett könyve, ami címével ellentétben nem papíron fog megjelenni, hanem ugyanúgy a Disney+-on, heti rendszerességgel, színészek által előadva. Bo-Katan pedig Mandalorian 3 évadában lesz meghatározó tényező. Ha tippelnem kéne, akkor ő nem lesz egy kétbites karater, aki egyértelműen jó vagy rossz, hisz már most látszik, hogy a saját érdekeit tartja szem előtt, és csak a megfelelő pillanatot várja, hogy egy éles párbajban megszerezhesse Mandótól a Darksabert.

Ebből is látszik, hogy mekkora ereje van a Netflixnek. Tényleg királyt csinált egy tigrisekhez már-már perverz módon vonzódó és ragaszkodó, totál őrült csávóból. Joe Exotic minimum érdekes, de leginkább Christopher Nolan filmjeit megidéző mindfuckokban szügyi gázoló története annyira megfogta az embereket, hogy nem tudnak tőle szabadulni. Több mint 4 hónapja véget ért a sorozat, de most megint lesz egy műsor, ami a Tigriskirályról szól.

Július 25-én jön a Surviving Joe Exotic az Animal Planetre!

Mindenki maradjon otthon! De tényleg, ez nagyon fontos. Győrfi Pál milliószor elmondta. Már a Tiktokon is. Szóval ez nem vicc. Az sem, hogy kerülni kell az érintkezést, nem lehet tömörülni, csoportosulni, így vendéglőbe járás, kocsmázás, mozizás, koncertezés, fesztiválozás helyett például filmet, sorozatot se nagyon lehet forgatni. Kivétel, ha okosba csinálja az ember, mondjuk, ha azt mondja a szereplőknek, hogy vegyék fel szépen magukat otthon, elvégre kamerája mindenkinek van, a sztori pedig nem lesz más, mint a bezártság. Ilyennek készül a TV2 új realityje, ami Rubin Kristóf produceri munkájának lesz köszönhető. Ő jegyezte az RTL-en futott Szelfit is, ami szinte majdnem egy az egybe pepitába dettó ugyanez volt, csak a szereplők nem voltak bezárva a saját otthonukba. Aztán lehetnek még olyan okos megoldások, amikor egy monitor képernyőjén keresztül mesélik el nekünk a sztorit. Ilyen volt a 2018-as Keresés című film. De csinált ilyen epizódot a Modern Family is. Tehát trhiller-dráma és vígjáték kategóriában is működik. Egy rész erejéig biztosan.

Tehát a lehetőség adott, de mi a helyzet a kihalt városokkal, ahol elvileg kijárási korlátozás van?

Itt van pár szép kép a kiüresedett nagyvárosokról. Itt még nem tartunk, de elég látványosan visszaesett az autós forgalom Budapesten. Így ingyen és bérmentve, minden útlezárási kérelem nélkül lehet pár vágóképet készíteni a néptelen városról. Egy sor felvétel a fényes nappal, délután háromkor bezáró boltokról. Lehet valami baljós dolognak az előjele. Mondjuk, hogy jön valami diktátor, közeleg valami vihar, a központi hatalom átvette az uralmat, mindenki robotként, svájci óramű pontossággal megtervezett napi beosztás mentén éli a mindennapjait. 9-12 között az idősek vásárolnak, utánuk jöhetnek a fiatalok. Körmöshöz járni lehet, de csak délután háromig.

A kocsmázás ugyan nem tilos, de nem is javasolt.

Lehetne a címe: A járvány.

Nem a vírus, hanem a hülyeség terjedéséről szólna, ahogy az emberek nem gondolkoznak, csak teszik azt, ami elő van nekik írva. Lenne egy lázadó, aki akkor is kimenne az utcára, amikor nem lenne szabad, aki összebalhézik a rendőrökkel, megverik, mert rájött az igazságra, hogy nincs abban semmi, hogy kiment az utcára, mert elolvasta a külföldről be nem engedett híreket, amiből megtudta, hogy már 2 éve nincs fertőzés, a kormány mégsem szólt erről semmit. A rendőröket is próbálja meggyőzni. Van is egy, aki hisz neki, sőt maga is látta a tulajdon két szemével, hogy mindez így van. Elhatározzák, hogy megszöknek. Próbálják magukkal vinni a családjukat is, de ők nem hiszek el ezt az egészet. Végül ketten vágnak neki a szökésnek. Némi viszontagság után sikerül is, mert a vezetés rájön, hogy jobb elengedni két embert, mintsem magukra vonni többmillió másik figyelmét. Sikerül megszökni, átlépik a határt. Ekkor jönnek rá, hogy amiben hittek, az egy rohadt nagy átverés.

Vagy például ezt a remek kamu előzeteshez is lehetne még pár képet és sztorit rittyenteni, aztán kész is lenne.

Dalma nincs, de Vivi, Bogi, Babett, Tünde és Yvonne van. És remélhetőleg utóbbi pekidzsben érkezik, és beugrik a lánya, Catherine, művésznevén Mardoll is. Dalma ide vagy oda, ez a műsor sehogy sem lehet deficites, mivel legalább annyira 89 karátos gyémántkontet ez, mint amennyire a címe is kötelezi. De, hogy ne megint ugyanazt a maréknyi luxusfeleséget nézzük, a Viasat talált még két olyan nem éppen mélyszegénységben élő, viszont önálló vállakozást, brandet és imidzset a saját lábán kihordó nőszemélyt, akik előszeretettel parádéznak kamerák előtt.

Róluk a következőt lehet tudni: 

Eddig nem sokat tudni az új évadról, csak egy beharangozó teaser videó jelent meg, de a minőségi visszaeséstől nem kell tartani. Az évadnyitóig pedig már csak egy hónap van. Április 20-án indul a Feleségek Luxuskivitelben 3. évada. 

 (via Velvet)

Ahogy azt a spoileres címből sejteni lehet, nekem eléggé bejött a Vaják című sorozat. Annyira, hogy az évad rohamtempóban történő ledarálása után végtelen űrt éreztem, valami elkezdett hiányozni az életemből, hiába énekeltem a csajommal kánonban a Toss a coin to your witcher című popslágeresített balladát. És amúgy eredetileg nem is úgy ültünk ám neki, hogy na, végre, itt a jó kis boszorkányos, varázslós, különös lényekkel teli fantasy, ami talán még jobb is lehet, mint a Trónok harca. Csak simánbeadtuk a derekunkat a hype-nak, ami, mint kiderült, teljesen jogos volt. 

Több szempontból is van némi egyezés a THe Mandalorian és a Vasember között. Kezdjük ott, hogy a Disney+ Star Wars-sorozatát az az ember jegyzi, aki amúgy a Vasember 1-2. is rendezte. Szóval finoman szólva sem áll távol Jon Favreautól a már említett filmsorozat címszereplője. Erre jön még az a szintén nem elhanyagolható infó, hogy egy újabb Vasember-film rendezését azért passzolta, mert jött egy felkérés a The Mandalorianra. És így elnézve a végterméket, talán nem túl vad dolog azt állítani, hogy a Star Wars unoverzumába átültetett fejvadászról szóló spagettiwesternben ott motoszkál némi Vasember is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Destiny cannot be denied.

The Witcher (@witchernetflix) által megosztott bejegyzés, Nov 13., 2019, időpont: 9:05 (PST időzóna szerint)

Ilyenre még nem nagyon volt példa a tévézés történelme során. A streaming szolgáltatókéban meg pláne nem. A The Witcher úgy kapta meg a második évadra a berendelést, hogy még egy centi nem ment le belőle a Netflixen, sőt, még vörös szőnyeges díszbemutató se volt. A cég nagyon bízhat a sorozatban, hogy tényleg ez lesz a Trónok harca utódja  - szakmailag és nézettségileg is. Azért több mint valószínű, hogy azért nem a vak szerencse hozta így, hogy lesz második évad. Gondolom több tesztvetítés is volt különböző kontrolcsoportoknak, amiken olyan visszajelzések születtek, aztán a matek is úgy jött ki, hogy abszolút megéri a könyvek alapján lett sikeres videójátékból lett sorozatba még nagyjából 8 résznyire való szakajtónyi pénzt pumpálni.

Az Apple is ugyanezt csinálta, ők is úgy rendeltek be saját gyártású sorozatokat, hogy egyből két évadot kértek, de az ő esetük azért más, mert a piac új szereplőiként kénytelenek kiépíteni a saját kis világukat, a meglévő neveket, brandeket huzamosabb ideig a nézők elé tolni, hogy össze tudják kötni a két terméket, a sorozatot és a szolgáltatást.

Azt kell mondanom, hogy teljesen jogos az a totálisan elfogult tömeghisztéria, amit a sorozat már az előzetesekkel elért a Star Wars-rajongók körében. Én akkor nem dobtam hátast egyből nekifutásból. Az első rész megnézésekor viszont be kellett látnom, hogy Csillagok háborúja ide vagy oda, botrányos Baljós árnyak, Klónok támadása, Sith-ek bosszúja, illetve a vitatottan jó, de azért becsületes koppintásként is elkönyvelt Az ébredő Erő után, ez a leágazó sztori eddig teljesen hibátlan. Már csak azért is nehéz elvitatni az érdemeit, mivel a Star Wars univerzum nélkül is megállja a helyét.

Tényleg egy spagettiwesternbe oltott űrorgia, de pont ez hiányzott a Firefly befejezése óta.

Mondanám, hogy vicces, de az az igazság, hogy még így is nyomasztó.