Ahogy azt a spoileres címből sejteni lehet, nekem eléggé bejött a Vaják című sorozat. Annyira, hogy az évad rohamtempóban történő ledarálása után végtelen űrt éreztem, valami elkezdett hiányozni az életemből, hiába énekeltem a csajommal kánonban a Toss a coin to your witcher című popslágeresített balladát. És amúgy eredetileg nem is úgy ültünk ám neki, hogy na, végre, itt a jó kis boszorkányos, varázslós, különös lényekkel teli fantasy, ami talán még jobb is lehet, mint a Trónok harca. Csak simánbeadtuk a derekunkat a hype-nak, ami, mint kiderült, teljesen jogos volt. 

Nehéz egymás mellé tenni a két sorozatot, és talán nem is fair összehasonlítani a kettőt, de ha már egy ideje megy a Trónok harca-pótlékozás, akkor kötelező beleállni. Amúgy meg mind a kettő egy rohadt hers könyvből készült sorozat, szóval nem akkora szentségtörés, mint semmibe venni a végzetet, a Meglepetés Törvényét. 

Ha a két világot nézem, akkor szerintem a Vajáké jobb. Úgy tűnik, hogy kisebb területen koncentrálódik a történet, viszonylag hamar összeérnek a szálak, közben a világ mégis tágas. Jól felépített koncepcióval sikerült egy komplex világ kis szegletét. Innen lehet majd kikacsintani ide-oda. Jobb, mintha egy nagy és bonyolult világtérképen elhelyezett pontokat próbálnánk nagyon lassan összekötögetni. Talán az a legjobb kifejezés, hogy a Vaják sokkal inkább a pörgős 2019-re lett optimalizálva. A Netflix nem engedte meg magának azt a luxust, hogy egy fantasyben túlságosan is rámenjen a politikára, a látszólag egy helyben tipródó sztoritellingre, hogy majd aztán egyszer valamikor úgy berobbanjon a nem várt fordulat, mint a Baelor templomában a zölden égő futótűz, amit Tommen király ugrása követett.

Voltak azért borzalmasan fos dolgok is. A hardcore rajongók azon is kiakadhattak, hogy Geraltnak csak simán aranyló sárga volt a szeme színe, miközben a könyvekben nem kör, hanem ovális alakú pupillája van, mondhatni macskaszeme. Nekem tökéletesen megfelelt a hagyományos pupilla forma. Sőt, még a nilfgardiak harci öltözetén se akadtam ki, mivel ez is olyan dolog, hogy amúgy a könyvben inkább úgy volt leírva ez a páncél, mint egy rendes középkori, lovagi szett, amihez képes valami félkemény, összegyűrt gumiruhát találtak a kellékesek, amit áradhattak az emberekre. Engem inkább a sokszor gagyi CGI zavart inkább. Mármint nyilván nem költöttek erre a sorozatra annyit, mint a Trónok harcára, nem lehetett olyan szépen kidolgozott az a bizonyos sárkány, oké, de akkor lehet, hogy nem is kellett volna inkább megmutatni, csak valami árnyékos helyen az orra hegyét jelzés értékkel belengetni, hogy itt van, ez itt egy szépen megrajzolt sárkány 0,1%-a, tessék, ugye, milyen szép ez a kis rész belőle, hát képzeljék mögé a maradék 99,9%-ot is, az is legalább ilyen pompásan kivitelezett díszpéldánya a CGI-nak. Ugyanígy a Dzsinn is elég béna volt, aztán az a szörny is, ami Yenefer által védett hercegnőt támadta meg a hintónál. Mindezek mellett nem jött át, hogy egy fantasy világban lennénk. A körülmények adottak voltak, az atmoszférát megteremtette a történet, de a helyszínek, ahol leforgatták a jeleneteket, azok túlságosan puritánul valósághűk voltak. 

Amikor elmentek a hegyre a sárkányért, szinte késztetést éreztem magamban, hogy rábökjek a térképen és megmutassam, hogy ez most épp a Sziklás Középhegységben játszódik, emez meg a Bakony, megismerem a növényzetet. Ha kettővel több forint lett volna a költségvetés, és van némi idő a helyszíneken utómunkázni, akkor még jobban beszippanthatott volna a történet. Így viszont, plusz a kicsit túlságosan is erőltetett szerelmi szálnak köszönhetően, kicsit olyan volt,

mintha a Witcher direkt rá is menne a low budget hangulatra, és már-már direkt idézi meg a gagyi számítógépes trükkökkel a Xéna és a Herkules kalandjainak szellemét.