kisképernyő vs nagyvászon

A The Mandalorian tulajdonképpen a Vasember 4

2019. december 02. - the watchman

1ba20664-5c59-4653-b9ae-b290e74e7c7f.jpeg

Több szempontból is van némi egyezés a THe Mandalorian és a Vasember között. Kezdjük ott, hogy a Disney+ Star Wars-sorozatát az az ember jegyzi, aki amúgy a Vasember 1-2. is rendezte. Szóval finoman szólva sem áll távol Jon Favreautól a már említett filmsorozat címszereplője. Erre jön még az a szintén nem elhanyagolható infó, hogy egy újabb Vasember-film rendezését azért passzolta, mert jött egy felkérés a The Mandalorianra. És így elnézve a végterméket, talán nem túl vad dolog azt állítani, hogy a Star Wars unoverzumába átültetett fejvadászról szóló spagettiwesternben ott motoszkál némi Vasember is.

wpatreon6.png

Elsőre elég hülye, sőt, gyerekes megközelítésnek tűnhet, de gondoljunk már bele, emberek!

Egy szkamájában menő csávó teszi az agyát, először csak a pénz motiválja, majd egy külső inger hatására megszólal az erkölcsi vészcsengő, így elkezd jót cselekedni, de úgy, hogy közben feltűnő péncél mögé rejtőzik, hisz az teszi őt azzá, ami.

Nem mondom, hogy a The Mandalorian egy pénzes playboy, mert nők ugyan nem zizegnek körülötte, de azt beismerhetjük, hogy az űrszekere elég pöpec, minimum, mint egy Tesla CyberTruck. De nézzük a cselekményt: 

A Vasember eleinte nem csinál mást, csak a nevét és arcát adja a tömegpusztító fegyverekhez. Érdekes, a The Mandalorian pont minden érzzelmet félretéve vadássza és szállítja le csillagközi valutáért csrébe bárkit, akire raktak olyan nyomkövető izét.

A Vasember szembesül, hogy a találmányait nem épp a legnemesebb célokra használják fel, nem csak a jófiúk fegyverkeznek a Stark vállalat csoda kütyüivel, hanem pont az irtani kívánt terroristák is. Meglepő fordulat: A The Mandalorian megtalálja bébi Jodát, le is szállítja a megrendelőnek, de aztán elkezd törődni vele, hirtelen foglalkoztatni kezdi a dolog, hogy elkezdenek kísérletezni az értatlan kis 50 éves cukiságbogyón. Megvilágosul, hogy itt most nem csak a pénzről van szó, ideje jót cselekedni.

A Vasember kipucolja a buckalakókat. A The Mandalorian megmenti bébi Jodát. Ezzel magára haragítja a legfőbb megbízóját, innentől ott lesz a hátán a célkereszt, minden utolsó, cserepados fejvadász is az ő fejét akarja majd sisakostul kitenni a falra trófeaként, a cuki Joda babát meg könyörtelenül beadnák kísérleti nyúlnak. 

Vasembernek hirtelen (némi bosszúállás és egy önálló film után) egy seregnyi szuperemberrel kell megküzdenie, de szerencsére pont tudja mozgósítani a pincében porosodó páncélokat, így már sikerül győztesként kikerülni az összecsapásból. Hoppá: amikor már úgy tűnt, hogy mindennek vége, hogy Mando és Joda bébi egy szervízkocsi platóján fognak lézer lövedékek által meghalni, akkor Jon Favreau bekapcsolta a Vasember 3 gombot, mire megjelent minimum egy tucatnyi páncélos mandalori fejvadász. És akkor ennek a résznek a végén volt az, hogy egy rakéta hátizsák által repülni is tudó mandalori elhúzott Mando repülője mellett, még szalutált is egyet, mire főhősünk annyit mondott, hogy be kell szereznie egy ilyet. Ha ennek nem az lesz a vége, hogy Mando leveszi a sisakját, majd közli a sajtótájékoztatón, esetleg valami űrlényekkel teli csehóban, hogy én vagyok Vasember a Mandalóri, akkor nem tudom, mi lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://watchmen.blog.hu/api/trackback/id/tr6715333224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása