Gyalázat, de csak a premier után több hónappal sikerült befejeznia Netflix politikai sorozatát. Egyrészt várni kellett a feliratokra is, másrészt nem volt annyira izgalmas, hogy mindent eldobva ezt bámuljam. Még a Daredevilt is hamarabb letudtam, pedig azzal is voltak fenntartásaim. A House of Cards első évadának első részének első perce teljesen beszoppantott. Amikor Frank a a nézőkhöz kibeszélve dumál, hogy a két fajta fájdalom létezik, majd megöl egy kutyát, hát az valami ezsetlen király volt. Na nem az állatgyilkosság miatt. Egyből megmutatta, hogy mitől több ez a sorozat, mint bármi. Aztán Kevin Spacey által alakított Frank Undervúd kvintesszenciája rendesen megkopott, elnyuggeresedett, de annyira, hogy akár az elnök úr első síkosító mentes végbéltükrözésre szerzett beutalójától a konkrét vizsgálatig vezető lelki vívódásokat is lekövethette volna az évad.

Az évad ott kezdődött, ahol az előző befejeződött: Claire rárúgta a híg fossal megtelt bilit Frankre. Itt még érdekes volt, mert azt láthattuk, hogy a hatalommániás nagypapa nem tudja sakkban tartani feleségét, a puszta fenyegetésekkel meg nem sokra megy, csak akkor, ha az Claire-nek is javára válik. Itt az anyjához való "költözés" megmagyarázására gondolok. A kampányolás egyetlen jelentős fordulata az volt, amikor a kétségbe esett újságíró lelőtte Franket, akinek a felépülése alatt megágyaztak annak a szálnak, hogy jól lepattintsák az alelnöki posztról a külügyministert. Hát brávó!

Az mekkora rettenet unalom volt, amikor ezt a pojácát berakták. Tenyleg úgy kellett, mint egy kanál szar.

Frank könyörtelen kegyetlensége elveszett. De Doug is puhapöcs lett a végére. Az a szopás, hogy túl sok mindenről akart szólni az évad. Egyszerre volt fontos az elnökválasztás, Frank és Claire párkapcsolata, Frank haldoklása, a Frank körüli botrány kipattanása, Claire anyjának halála. De ezek közül melyik is volt igazán fontos? Hát a botrány. Ez az újságíró-Underwood szimbiózis adta az első évad lényegét. Ha ezt építették volna fel, akkor tök jó lett volna. Megadta volna az elnökválasztás ívét.

Claire és Frank kapcsolati válsága ugyan adekvát volt, de akkor már böcsülettel meg is filmesíthették volna. Ez a piszmogás aztán minden volt, csak nem érdekes. Frank eltunyult, de ami a legrosszabb, hogy már a kamerába se beszélt annyit. Így a végső kiszólás se tudott szíven ütni, hogy 

Mi vagyunk a terror.

Tényleg nem tudom már hova fokozni az elégedetlenségemet, hogy egy termál gyógyfürdős lábáztatással egybekötött körömágyépítéssel és tápióka pudingozással levezetett snapszerdeathmatch-csel egyenlő izgalmaknak felelt meg a House of Cards 4. évada, így a sorozat készítőinek szánt nyílt levelemmel zárnám a posztot.

Dear Team House of Cards,

seriously, WTF???