kisképernyő vs nagyvászon

Minden, amit az X-akták dögös nőjéről tudni érdemes

2015. augusztus 23. - the watchman

A megunhatatlan “10 dolog, amit nem tudtál” című cikkek lélekvesztőlyében dagonyázva megtaláltuk az igazán fontos momentumokat, amiket talán még a legnagyobb Scully-rajongók sem tudnak, de most Gillian Anderson új sorozata, a Hajsza okán most végre minden kiderül.

the_fall-gillian_anderson.jpg


KIPÉCÉZTÉK :(((

 

Bezony, a sztárok is emberek és ugyanúgy halandók, mint mindenki. A brit színésznő 2 éves korától 11 éves koráig Londonban élt. A szüleivel persze. Aztán nem messzebb mint Michiganig utaztak, hogy egy kis városba költözhessenek. Mivel a gyerekek rém gonosz, mármint őszinte kis teremtmények, ezért az osztálytársai egyből betalálták a brit akcentusa miatt. A gyűlölethullám nem tartott sokáig, ugyanis a középiskolában már kisebb sztár volt, de legalább is, ha az élet a Grease alapján működik, akkor ő abszolút a bőrkabátos vagyányokhoz tartozott: megválasztották az osztály bohócának, sőt, “A Legbizarrabb Csajszika” címet is megnyerte. Ahogy Borat is mondaná: Great Success!

A kattintós címadásban már ellőttük, hogy Gillian Anderson dögös. Igen. Ez tény. És nem csak szerény véleményünk szerint, hanem a méltán hares ausztrál Zoo magazin szerkesztősége is bizton állítja, hogy az X akták nyomozónője stabilan ott van az 50 legdögösebb nők közt, evör. Ezt a listát 2006-ban állították össze, akkor így nézett ki a Hajsza főszereplőnője.

gillianpotd1.jpg

Ahogy a bor - na nem azok, amelyeknél még az üveg betét is többet ér, hanem a jó bor - az idő múlásával nemesedik, úgy Gillian Anderson is csak szebb lett az azóta eltelt 9 alatt.

7983837262_9650ebbe79_b.jpg

HOT MILF IN UNIFORM

 

Azt a wikipédia is csípőből kidobja, hogy Gillian Andersonnak két három gyereke van. Lányának elég sok köze van az X aktákhoz. Kezdjük ott, hogy a kis Piper Anderson a sorozat második évadának 6. és 8. epizódjának forgatása között látta meg a napvilágot. A munka nem állt sokáig: az újdonsült anyuka 10 nappal a szülés után máris talpig kiskosztümben a kamerák előtt állt, mint Scully. De ez még mindig nem elég. Piper a későbbiekben is ott sertepertélt az X-akták háza táján, így ő ihlette annak az X-akták epizódnak a címét, amiben a rejtélyes fekete olaj volt. Ez egész pontosan a 3. évad 15. része, a címe pedig: Piper Maru. Ennyike. 


RONGYRÁZÁS

 

Nem véletlenül szokás a befutott sztárok első fizetéséről beszélni, mert elég vicces, hogy a hirtelen jött pénztől megrészegülve milyen baromságokra képesek eszetlenül szórni a lóvét, mintha nem lenne holnap. Gillian Anderson nem ilyen egyszerű lélek. Nem arannyal bevont Cadillacet vett, amit aztán meg se tudott tankolni. Az egész gázsit műtárgyakra, festményekre, szobrokra szórta el. És ezt nem puszta kivagyokiságból tette, hogy megmutassa a brit elitizmust. Gillian csak egy kis mohó műgyüjtő. Az évek során bespájzolt pár Diane Arbus, Francesco Clemente és Kiki Smith alkotást. Nem sok hollywoodi sztár mondhatja el ezt magukról az egyszer zicher.

r15207_rd-1200.jpg
/egy Francesco Clemente kép/

DANSZ, DANSZ, HAV A GÚD TÁJM

 

Az egy dolog, hogy Pipert nagyon sokáig óvta a nyilvánosságtól, majd egyszer a semmiből ott pózolt lányával az In Style Magazin 2001. áprilisi számában a Sztár anyukák hasábban. Mint mondtam, nem nagy etwas, sok sztár nem teszi ki a paparazzik vakujának kereszttüzébe a gyerekét. Gillian visszahúzódó személyiségéről viszon van egy sztori. Akkora antipartiarc, hogy se férfival, se nővel, se senkivel nem látták topogni a 2001-es Oscar-gálát követő bulikán. Végül egy valakinek azért ő se tudott ellenállni és beállt ropni. Nem mással, mint Helen Hunttal tolták a bugit a parketten.

BIKATÖKE

 

A színészi karrierjét teikntve abszolút most van a csúcson. Innen már tényleg nincs feljebb. A 9 év X-aktákozás csak egy dolog. Tény, hogy megingathatatlan alapja lett karrierjének, de annyira, hogy a mostani szép új világban a rengeteg ismétlésnek köszönhetően kiapadhatatlan mémforrást csinált a színésznő eddigi legjelentősebb szerepéből. Például itt egy kiváló videó, amiben Scully imádja a tudományt.


A Simpson családban is szerepelt, mint Scully, de játszott például a Bikatöke című filmben is, amit csak a neve miatt hagyok itt minden különösebb kommentár nélkül. Az űrlényesdi után következő kisebb szerepeit nem számolva a Krízisben láthattuk viszont, amiről inkább jobb nem beszélni, hisz ott van helyette a Hannibal, amiben a kannibál, Dr. Lecter pszichológusát hozza, de még milyen parádésan. Ilyen ajánlólevéllel egyértelmű, hogy A hajsza főszerepét is csont nélkül megkapta.


A hajsza pontosan arról szól, amire a címe is utal. De hálistennek nem ennyire barátokköztösen felszínes a történetvezetés. Az IMDb szerint pszichológiai thriller a sorozat műfaja, ami jelen esetben egy sorozatgyilkosok gondolkodását jól ismerő nyomozónő és egy sorozatgyilkos közti macska-egér játékot felvonultató történetben eszkalálódik. De mindez nem holmi hollywoodi díszletek között zajlik, hanem a hangulátaban is keményen odacsapó észak-írországban. Akinek bejött a The Killing, azt ez a fiatal lányokat brotálisan legyilkoló emberüldözős sztori is a tévé elé fogja ültetni. Ha másért nem, akkor meg Gillian Anderson Mulder ügynök nélküli szólózása miatt érdemes megnézni, mert bizony hiába szőke és nő, attól még piszok kemény a rá szabott Stella Gibson szerepében.

 


A hajsza augusztus 23-án 21:00-kor a Paramount Channel műsorán. 

Igényes sorozatbuziknak nincs mentség, KÖTELEZŐ!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://watchmen.blog.hu/api/trackback/id/tr747726502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása