Ehhez már tényleg tehetség kell.

Az új Harry Potter-film igen viselhető alkotás lett. Könnyed, nem akar görcsösen oda-vissza utalgatni a nagy elődre, nem kacsintgat ki, nem böki 10 percenként oldalba a nézőt egy-egy utalással, mint a családi összejöveteleken a spicces nagybácsi a hozzá legközelebb álló embert, amikor elnyom valami rém kellemetlenül szar, szexista poént. Egy önálló film, amiben megemlítik a Roxfortot meg Dumbledore professzort, azt' csá. És ez így van jól.

A történet egyszerű, mint egy faék: Londonból New Yorkba érkezik egy varázsló, akinél van egy bőröndnyi mágikus vadállat. Egy béna véletlennek köszönhetően megtörténik az elkerülhetetlen: elveszíti a táskát, azaz máséval , egy mezei halandóéval seréli össze, így kiszabadul három jószág, akiket be kell fogni. De ez csak a nagyon vékony felszín, mert a lényeg, hogy New Yorkban elszabadult valami mágikus izé, ami idővel két embert is kinyír. Aztán elérünk addig a szintén kiszámítható fordulatig, hogy az ijesztően visszahúzódó, görnyedt hátú gyerek az, akiből rendre kiszakad a fékezhetetlen varázserő. 

Itt derül ki, hogy az egyik varázsló a körözött Gellért Grindelvald. Ok, legyen. Aztán, amikor kiderül, hogy a Collin Ferrelt alakító karakter hidrogén szőke Johnny Deppé alakul, akkor vége volt mindennek. Az egész film úgy lett szar, ahogy. És ezzel nem csak egyedül vagyok így. Függetlenül attól, hogy a Harry Potter-filmektől rendszeresen felidegesítem magam, A legendás állatokat valamennyire vártam, mert az előzetes kilóra megvett. A látványvilág jó volt, mivel mára eljutott odáig a technika, hogy simán, élethűen le lehet animálni egész világokat, nem úgy mint anno a Mátrix 3-ban Neo és Smith ügynök végső csatáját. Kowalsky karaktere is kellően szórakoztató volt, sőt, Salamander is csak annyira volt bogaras, minimálisan idegesítsen. De neki nem is az volt a célja, hogy hősködjön, csak be akarta gyűjteni a véletlenül kiengedett állatait, aztán pont rákenték a két mugli meggyilkolását, így lett motivációja megmenteni a pusztító varázserőt szabadjára engedő gyereket.

De minden pozitívum mellett ott virít ellenpontnak Johnny Depp feje. 

Az egészről az egyik producer tehet, aki azt mondta, hogy

Kellett egy ikonikus figura a filmbe. Johnny Depp nevéhez pedig már köthető 2-3 olyan karakter, akit évek, évtizedek elteltével is vele azonosítanak.

Itt gondolhatunk Jack Sparrowra, Ollőkezű Edwardra és Willi Wonkára, ugye, de közben a színész legutóbbi filmjeiben rendre eluralkodott a kényszeresen felvett, túljátszott maníroskodása. Ettől nem lehet elvonatkoztatni, és mivel ennek a filmnek a folytatásában több szerepet kap, mint ez a 10 másodperc, így elég két esélyes, hogy mekkora kasszasiker lesz a filmeket földbe állító színész főszereplésével eladott Legendás állatok 2.

Amúgy ez a történet sokkal jobb, mint a Harry Potter. Ott kicsit túl volt tolva a kiválasztott fiú egekbe misztifikálása, ahogy a legyőzhetetlen sötét nagyúr sokadszori legyőzése is elé bennyhilles lehetett volna a végére, ha nem mennek át totál érfelvágós, darkos depibe a készítők. Már ami a komor hangulatú, fekete utóeffektezést illeti. Itt nincs nagy legenda, nincs jóslat, semmi csak egy varázslópolitikai belharc, hogy vajon mire föl van az a hülye törvény, hogy a mágusoknak rejtőzködniük kell az emberek elől.