kisképernyő vs nagyvászon


Ez a Dexter nem akar megölni, feldarabolni és az óceánba dobni senkit

2018. május 25. - the watchman

safe.jpg

Michael C. Hall ugyan nem tűnt el teljesen a Dexter 2013-as botrány fos lezárása után, voltak kisebb szerepei, de egyértelműen ez az a műsor, aminek a főszereplőjeként, illetve executive producereként is visszatért.  Visszatért, de nem ő az, aki miatt egyáltalán érdemes belenézni a Netflix Safe című sorozatába. 

Nem egy nagyon egyedi sorozatról van szó. Adott egy zárt kis közösség - hűha -egy kerítéssel elzárt kis kertvárosi negyed, ahol elitista britek élnek. Egy nap az egyik kölök szülei elhúznak, így eszkalálódik egy kis bulika, ahol meghal valaki. Az első epizód végén kiderül, hogy főhősünk lánya nem veszi fel a telefont és nem is ért haza időre. Ez az alap felállás, majd szépen lassan csöpögnek az infók, jönnek a vallomások, a kamuzások, a rejtélyes múltra való rájövetel, a titkok kiszivárgása, fenyegetőzés, nyomozás és így tovább. 

Nekem a Broadchurch ugrott be elsőre, hogy ott volt az, hogy képesek voltak a készítők minden epizód végére valaki tök másik emberre terelni a gyanút. (Itt most az elített sorozat első és harmadik évadára gondolok leginkább, hisz a második kör egy totális kapufa volt.) A Safe-nél is ez volt, hogy minden epizód végén volt egy olyan cliffhanger, ami miatt azonnal meg kellett néznem a következő részt. Remekül berántott ez a módszer, engem megevett, mint a szart. 

Nem tűnik egy nagy eresztésnek az egész. Menet közben Michael C. Hall is elfelejti, hogy neki itt angol akcentussal kéne beszélnie, de jó a felépítése a sorozatnak. 8 rész az egész, nincs elnyújtva a dolog, így nincsenek felesleges üres járatok se. A karakterek sem kimondottan sablonosak, mert nem is rajtuk, hanem a sztorin van a hangsúly. De a végén a dupla csavar elég jó.

Hazudtam. Több mint jó. Elindul ez az egész halott ember a medencében és eltűnt lány sztori, aztán kiderül, hogy SPOILER!!! ez két külön eset. Megy az eltűnési szál és a gyilkossági szál, közben az egyik rendőr nagyon rászáll a főszereplő haverjára, akiről kiderül valami. A nyomozás bonyolódik, kiderül, hogy ki az áldozat, hogy az miként halt meg, aztán az állítólagos elkövetők is meglesznek, közben a medencében talált halott gyerek anyjáról kiderül, hogy viszonya volt egy diákjával és így tovább. Visszagondolva, ez egy nagyon komplex sztori. De mindegyik szál pont úgy van adagolva, hogy egy másik szálról kellően elterelve a figyelmet még nagyobbat tudjon ütni egy epizód végére bedobott kis csavar - ami persze egy újabb, vagy az adott részben nem is említett szálhoz kötődik. ZSENIÁLIS, na.

Mi van a House of Cards 5. évadával?

2017. január 16. - Chat Géza

Szokás szerint februárben kellene felpakolnia a Netflixnek az új évad összes részét. Erről már minimum ki kellett volna tolni egy sejtelmes teasert, aztán meg egy rendes trailert, erre nincs itt semmi, csak lófasz és esti fény.

hocs4_1.jpg

Erről szó sincs, de valamiért a legnagyobb titokban zajlik/zajlott az 5. évad előkészülete, aztán meg a forgatása is. Sehol egy böcsületes leírás, hogy merre halad a történet, kik lesznek majd benne, ilyenek. Csak ilyen-olyan hírportálok tudtak meg ezt-azt. Például azt, hogy

  • az idei évad minden eddigénél jobban fog reflektálni az aktuálpolitikai eseményekre. Tehát lesz látens Trumpozás, az fix. Sőt, lehet, hogy nem is lesz ez annyira látens, mivel állítólag lesz egy új karakter, akire egy az egyben rá lehet majd húzni Trump minden ismertetőjegyét. (Akkor vagy Frank lesz Hillary Clinton, vagy Claire!!!)

Vannak itt még olyanok, hogy Claire és az író faszi közötti afférnak annyi lesz, aztán amit még az alkotók is megszellőztettek, hogy ez az etap Frank és Claire nagy reunionjáról fog szólni.

Persze se lesifotók, direkt kiszivárogtatott behind the scenes képek, a szereplők által adott interjúk, de még kisebb elszólások hiánya miatt semmit sem lehet biztosra venni semmit az 5. évaddal kapcsolatban. Azt sem, hogy lehet, hogy Trump beiktatásának napján, január 20-án lesz a premier.

house-of-cards.jpg

Ezzel szemben az IMDb azt mondja, hogy február 24-én lesz a premier, ami akár be is jöhet, mivel elég messze van ahhoz, hogy megkezdődjön a felszopó szakasz, jöjjenek a teaserek, a trailerek, a jelenetfotók, a plakátok, plusz az állítólagos premier napja péntekre esik, ami abból a szempontból biztosan stimmel, de legalábbis jó tipp, hogy péntek, és a Netflix péntekre időzíti az ilyeneket. Akárhogy is lesz, meglássuk.

Pablo Escobar bátyja kicsit befenyítette a Netflixet

2016. július 07. - Chat Géza

escobar3.jpg

Ugye nem akartok hasznot húzni a testvérem nevéből?!

Faszán eszkalálódott ez a kis történet.

Az van, hogy a Netflix megcsinalta a Narcos című sorozatot, ami Pablo Escobar felemelkedéséről szól. Mindenkinek bejött, be is rendelték a második évadot, ami szeptember 2-án érkezik. Lehet, hogy eddig tartott mire Kolumbiába is elért a sorozat, de Pablo Escobar bátyja, 

Roberto de Jesus Escobar Gaviria megírta levelét a Netflixnek.

 

Az elején szépen bemutatkozik, ahogy illik, aztán finoman ráborítja a híg fossal teli bilit a streaming szolgáltatóra.

Arra kérném önöket, hogy ne tegyenek közzé semmilyen "Narcos" tévéműsort vagy bármi más tartalmat, ami engem, a családomat vagy a testvéremet, Pablo Emilio Escobar Gaviriát ábrázolja anélkül, hogy a felvételeket megnézve engedélyt ne adnék rá.

Az erős nyitás után elkezdi ecsetelni, hogy az első évadban mennyi hazugság volt. És ha valaki, akkor ő aztán tudja mik történtek. Aztán rátér a jogi problémára: tudni illik az "Escobar" és a "Pablo Escobar" védjegyezve van. Ő védette le Kaliforniában. Szóval...

Remélem maguk nem profitálnak az ÉN műsoromból...

Ez a nem mindegy. Roberto Escobár itt már nem szarozik, egyből a sajátjának tekinti a Narcost. Ennek fényében folytatja a mondatot.

... de ha mégis, akkor arra kérem önöket, hogy osztozzunk meg rajta.

És akkor itt jön a klasszikus - filmekből jól ismert - gengszter fenyítés.

Lehet, hogy tévedek, de nem hiszem, hogy maguk hasznot akarnak húzni az én nevemből vagy a testvérem és a családom nevéből anélkül, hogy fizetnek, és mi engedélyt adunk rá.

escobar.JPG

Tetszik érteni? Természetesen ő nem zárkózik el attól, hogy rendezzék ezt a kellemetlen helyzetet, így baráti üdvözletét küldi a Netflixeseknek, majd felteszi az i-re a pontot.

A testvéremnek nem tetszett volna az első éved, de remélem, hogy a másodikban már örömét leli, amennyiben válaszolnak megkeresésemre és megoldjuk ezt a kis problémát.

Gondolom a Netflix nem hülye, szarásig van ügyvédekkel és jogászokkal, de én nem szívesen kapnék levelet akármilyen Escobartól. Pláne nem egy ilyen hangvételűt. 

Itt az egész levél.

Hogy hol is lett elcseszve a House of Cards?

2016. május 09. - Chat Géza

hoc_411_01778r-h_2016.jpg

Gyalázat, de csak a premier után több hónappal sikerült befejeznia Netflix politikai sorozatát. Egyrészt várni kellett a feliratokra is, másrészt nem volt annyira izgalmas, hogy mindent eldobva ezt bámuljam. Még a Daredevilt is hamarabb letudtam, pedig azzal is voltak fenntartásaim. A House of Cards első évadának első részének első perce teljesen beszoppantott. Amikor Frank a a nézőkhöz kibeszélve dumál, hogy a két fajta fájdalom létezik, majd megöl egy kutyát, hát az valami ezsetlen király volt. Na nem az állatgyilkosság miatt. Egyből megmutatta, hogy mitől több ez a sorozat, mint bármi. Aztán Kevin Spacey által alakított Frank Undervúd kvintesszenciája rendesen megkopott, elnyuggeresedett, de annyira, hogy akár az elnök úr első síkosító mentes végbéltükrözésre szerzett beutalójától a konkrét vizsgálatig vezető lelki vívódásokat is lekövethette volna az évad.

Tovább

Bebaszott a jóvilág: jön a The Punisher!!!

2016. április 30. - Chat Géza

Az év berendelése, bejelentése, de persze a legalapvetőbb húzása is egyben, mert

hatalmas kifelé pattanó kapufa és még annál is nagyobb amatőrség lett volna nem megcsinálni a Daredevilben megismert antihős külön sorozatát.

 Lehet egekbe magasztalni a Ben Affleck után gatyába rázott Fenegyereket, de szerintem még így is lepkefing, mint szuperhősös sorozat. Korábban már volt róla szó, hogy mitől lett a Daredevil és a Jessica Jones is egy olyan hülyegyerek, akit egyszerre lehet szeretni és gyepálni is egyszerre, merthogy ja, tényleg jobb, mint eddig bármi más ilyen témában született tévés cucc (Lois és Clark, régi és új Flash, Arrow, Agents of SHIELD), közben meg tele van olyan felesleges időhúzásokkal, amik egy filmben elmennek, de egy sorozatban egyből lejön, hogy a játékidő kitöltésére szolgál, így a néző meg tudja, hogy át van baszva a palánkon.

A Daredevil második évadában azok a részek voltak a legjobbak, amikben a The Punisher szerepelt. A Megtorló nem szarozott. Nem azért mert egy agyatlan gyilkológép, hanem azért, mert már egy kiforrott karaktert láthattunk. Ez a legnagyobb erénye. Amíg ő céltudatosan teszi a dolgát, addig Matt Murdock élete nagy részét az teszi ki, hogy moralizál, hadakozik másokkal és magával egyaránt. Márpedig egy szuperhősnek magabiztosnak kell lennie.  Oké, Batman is kiégett egyszer, de nem vekengett ennyire, mint Daredevil vagy Jessica Jones.

Szóval jön a tökös antiszuperhős Megtorló, és mivel a Daredevil 3. évadát még be se jelentették, ezért bízhatunk benne, hogy ez előbb jön, mint amaz.

Ehhez a vérfürdőhöz Daredevil is asszisztálni fog

2016. március 15. - Chat Géza

Március 18-án kijön az egész évad, de a Netflix még összevágatott a szakikkal egy ütős előzetest, nehogy elfeledkezzünk a dátumról. A streming szolgáltató nagyon magasra pakolta a lécet ezzel a Marvel sorozattal, mindenki csak hozsannázni tudott a Daredevil első évadáról, és hálát adott az úrnak, hogy végre nem a Ben Affleck féle borzalom jut az emberek eszébe erről a névről. Ja, és rengetegen is nézték a szorozatot. Tessék, itt írt a Comment:com a tavalyi adatokról.

netflix-ratings.jpg

Valahol olvastam, de nem nagyon érdekelt, hogy már a harmadik (?) showrunner csapatot rágta meg és köpte ki a sorozat, pedig el sem kezdődött még a második évad. Ez nem túl jó jel. SŐT! Az írók súlyos ötlettelenségére utal. Beszarás. A trailert elnézve abban bízok, hogy az első évad kezdeti lendületét akarják megtartani. Az utolsó előzetes alapján fasza kis háborút sikerült elhozni New Yorkba, aminek köszönhetően nem egy folyton moralizáló ügyvéd szélmalomharcát kell néznünk, hogy 12 rész után az utolsó epizódra nettó 3 perces pofozkodásban kiüssön egy tohonya hústoronyt, hanem folyamatos durva ninja fightokkal megtolt Punisher-bunyók és Elektra-kaszabolások lesznek.