kisképernyő vs nagyvászon

Milyen lenne a House of Cards Kevin Spacey nélkül?

2018. március 05. - the watchman

Megérkezett a House of Cards, magyarul Kártyavár 6. évadának előzetese. Illetve egy beharangozó, ami nem szól semmiről, de legalább elmondhatjuk, hogy van.

Egy ideje már vége a találgatásoknak, hogy a hatodik lesz az utolsó évad - teljesen mindegy, hogy amúgy berendelték a hetediket is - sőt, a megszokott 13 rész helyett 8 epizód alatt lezárják Frank Underwood történetét. A plusz pláne az egészben, hogy Kevin Spacey egyáltalán nem fog szerepelni majd ebben a 8 részben.

Ridley Scott megcsinálta, egy mozdulattal kiradírozta már kész filmjéből az amúgy rövid, de fontos szerepet játszó Kevin Spacey-t, és most a Netflix is meglépte ugyanezt. Ezen elég sokat lehetne lamentálni, hogy egy utólag kiderült szexuális zaklatás, erőszak, gyilkosság, lopás, zsarolás, bármilyen jellegű bűncselekmény miatt a már szakmailag elért sikerek mennyire megkérdőjelezhetők, mennyire átértékelhetők. Vegyünk egy nagyon banális példát.

Vesz egy széket egy asztalostól. Nagyon szép, nagyon szereti, azon üldögél minden nap. Évek múlva kiderül az asztalosról, hogy elkövetett valami bűncselekményt. Még a híradóba is bekerül. Mit csinál? Fogja és elégeti a kedvenc székét?

Ugyanez a helyzet a filmekkel és a szexuális zaklatásokkal is. Most akkor az Amerikai szépség egy rakás fos, mert Kevin Spacey szerepelt benne? Na, az ilyen kérdésre nem lehet olyan választ adni, amiben mindenki egyetért. Egyrészt a filmeket gyártó cégeknek is lehet egy belső policy-jük, hogy mondjuk szexuális ragadozókkal nem dolgoznak, stb, így egyértelműen nem is lehet a nézőnél a döntés, hogy bemegy-e arra a mozira, megnézi-e azt a sorozatot, amiben a vádak szerint egy olyan színész szerepel, aki egy 14 éves fiút fogdosott. Persze rosszat is tenne a stúdiók pr-jának, ha nem foglalkoznának az ilyen esetekkel. És persze anyagilag sem érné meg nekik.

Így egyértelmű volt, hogy kis tanakodás után Kevin Spacey-t teljesen kiírják a House of Cards utolsó nyolc epizódjából és Robin Wright karakterére, Claire Underwoodra helyezik a hangsúlyt. Az ötödik évad utolsó jelenetének utolsó mondata - amikor még nem lehett tudni, hogy Kevin Spacey mit tett - Claire belenéz a kamerába és azt mondja, hogy 

"Most én jövök."

 

Már csak ezért sem váratlan ez az élet írta fordulat, hogy Spacey/Frank a háttérbe vonul. talán még jót is tesz a sorozatnak az új, ráadásul női főszereplő. Az, hogy nem Frank lesz a középpontban azért jó, mert az 5 évad alatt kicsit elkopott. Rengeteg lehetőség volt benne, amit az első és második évadban tökéletesen ki is hoztak a karakterből, aztán, amikor teljhatalmat kapott, egyszer csak nem tudott olyan magasról pofára esni, hogy az neki vagy a nézőnek fájjon. de a felemelkedés utáni további hatalmi harc, az orosz elnök elleni széllel szemben levezényelt pisálóverseny se volt túl izgalmas. Az 5. évad végére megint magára talált a sorozat, de addig el kellett telnie nagyjából 30 résznyi totál nihilnek.

Az lenne a legjobb, ha Claire megöl(et)né Franket, aztán Doug valahogy bosszút állna, de közben kiderülne, hogy ő miért is olyan hűséges Frankhez. Ez csak egy szál, ami baromi izgalmas lehetne. Ha a Netflix volt olyan bátor, és teljesen szabad kezet adott az íróknak Spacey karakterének kiradírozására, és az írók éltek a sors adta forgatókönyvvel, akkor akár még az is lehet, hogy Frank Underwood egy hirtelen kirobban szexuális zaklatási ügy miatt volt kénytelen felszívódni... Ez mondjuk életszerűbb a karakter hirtelen halálánál.

A bejegyzés trackback címe:

https://watchmen.blog.hu/api/trackback/id/tr7413437029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.