Ehhez már tényleg tehetség kell.

Az új Harry Potter-film igen viselhető alkotás lett. Könnyed, nem akar görcsösen oda-vissza utalgatni a nagy elődre, nem kacsintgat ki, nem böki 10 percenként oldalba a nézőt egy-egy utalással, mint a családi összejöveteleken a spicces nagybácsi a hozzá legközelebb álló embert, amikor elnyom valami rém kellemetlenül szar, szexista poént. Egy önálló film, amiben megemlítik a Roxfortot meg Dumbledore professzort, azt' csá. És ez így van jól.