kisképernyő vs nagyvászon

Nyílt levél Nagy Alekosznak

2015. október 11. - the watchman

Kedves Alekosz!

A nemrég lenyilatkozott kijelentésein felbuzdulva írok Önnek. Eredetileg egy hosszas, negatív jelzőkben dagonyázó, tudja, amolyan tipikus Puzséros őrjöngő posztot terveztem, de úgy döntöttem, hogy elébe megyek a történetnek és felteszem a kérdést, amit Kolosi Péter nem mer , illetve nem akar feltenni.

Milyen magas színvonalú, kulturális, sőt, művészi televíziós műsort képzel el, aminek Ön az alfája és omegája?

Higgye el, tényleg érdekel, hogy mit tervez AZ EMBER, aki magyarul írt levelet Mark Zuckerbergnek, mert - és minden szarkazmus nélkul helyt adok az állításának - mindenki a maga nyelvén kommunikáljon, ugye.

Hová pozícionálhatjuk azt a bizonyos műsort, aminek Ön az atyaúristene?

 

Ha a Linda című krimisorozat ennyire megihlette, akkor vajon milyen múzsa csókolhatta homlokon és ültetett el a fejében egy korszakalkotó ideát a fejében az érdi Tesco kínai kifőzdéjében falatozgatva az embereket lopva lesve?

 

Tán egy sakkozó műsor lesz az, amelyről majd a magaskultúra élvezői is hozsannázni fognak?

Válaszát előre is köszönöm.

Maradok tisztelettel,

W.M.

 

Még több hír, érdekesség és kattintékony kontent a Watchmen Facebookon. Like! Neked egy kattintás, nekünk az élet.

Minden, amit tudni akartál a Star Wars űrszörnyeiről

2015. október 07. - the watchman

Csudálatos infografikába zárva található minden, ami fontos. Ott van Sarlacc, a Tatooine bolygó Góbi sivatagába ágyazott izé, ami kb 100 méter mély/magas/hosszú (bármelyik lehet, kinek mi a gusztusa) és az a különleges képessége, hogy éles fogai és messze nyúló cspjai vannak. de a Hoth bolygó szőrös talpú jetije se kutya, mert a Wampák olyan 2,5 méter magas, 150 kg-os lények éles karmokkal meg agyarakkal. A fénykardot persze egyik ilyen jószág se bírja, de ezt már nem jegyzi a Star Wars kis állathatározója.

top-10-coolest-beasts-from-the-star-wars-universe-infographic.jpeg

Még több érdekesség és izgalom a Watchmen Facebookon. Kövess, ne kövezz!

Blake Lively-t sem a színészi teljesítményei miatt szeretjük

2015. október 07. - the watchman

Előkerült egy felvétel, ami a Gossip Girl - a Tuti gimi után második guilty pleasure sorozatom - meghalllgatásán készült. A sorozatban sem kellett drámaszínészeket megszégyenítő mimikákat, dialógokat vagy monológokat letolni, így azért nem volt nagy truváj Blake kisasszonynak felső középosztálybeliként flegmán viselkednie, amit a készítők meg is vettek kilóra.

A legdögösebb csajok A SHIELD ügynökeiből

2015. október 05. - the watchman

A tévére vitt sorozat hozza a tőle elvárt, kissé hétköznapibb, de vidám hangulatú, igazi országos csatornákon leadható szuperhősösdit, amibe azért pakoltak egy kis eyecandy-t is, hogy az egyszerűbb lelkeknek legyen min legeltetni a szemüket. Összeszedtük a sorozat legdögösebb nőit, amikor éppen nem munkaruhában ügyködnek valamin.

Chloe Bennet

Talán a Nashville-ből is ismerős lehet A SHIELD ügynökeinek dögös barnája, de tény, hogy még csak most kezd befutni a csajszika. Tinédzserként Pekingben próbálkozott énekesnőként hírnévre szert tenni. Ki is adott egy lemezt, aminek a címe "Uh, oh" - biztos fasza - majd Los Angelesbe költözött, ahol elkezdett dolgozni a Nick Teen csatornán futó The Nightlife című műsoron. Aztán jött a Nasville meg A SHIELD ügynökei, ugye, amiben minden geek álmát megtestesítő szexi csajként hackkel.

Tovább
süti beállítások módosítása