kisképernyő vs nagyvászon

„Fantasztikus dolog baltát ragadva életre-halálra küzdeni” - interjú a Flokit alakító Gustaf Skarsgårddal

2015. szeptember 04. - the watchman

vik_gustaf-high_059.jpg

Hogyan kezeli Floki a 2. évad óta az életében bekövetkezett változásokat?

A 2. évad végén Floki apa lesz, valamint belekeveredett a Horik király megbuktatására szőtt összeesküvésbe is, melyben kihasználják a gonoszságára való hajlamát, amire egyébként alapjáraton is képes. Szóval ezek után, szembe nézve az apaság kihívásaival, úgy gondolom, hogy kicsit össze van zavarodva. Nem hiszem, hogy a boldog otthonlétet neki találták volna ki, legalábbis egyelőre nem. Nem igazán találja helyét ebben a közegben, szóval a nézők számára nyugtalannak fog tűnni az új évadban. Alig várja már, hogy ismét portyákra indulhasson, hogy kiszabaduljon a nagyvilágba és kiélhesse őrültségeit.

Mivel küszköd érzelmileg?

Kétágú önképe van: vagy lenyűgözőnek és tökéletesnek hiszi magát, vagy abszolút hasznavehetetlennek. Mindig e kettő közt őrlődik. Zseniális ember, s mint általában a zsenik, teljesen egocentrikus. Mindig minden róla szól. Még akkor is, amikor azt említi, hogy így vagy úgy az istenekért, az is csak arról szól, hogy önmagát kiélhesse.

Floki egocentrikussága miben különbözik Rollóétól?

Rollo számára csak a saját dicsősége és hírneve a fontos. A testvérével szembeni komplexusa is erről szól. Floki ugyanakkor azt hiszi, hogy a tetteivel a népét és az isteneket szolgálja, pedig még azokkal is könyörtelenül bánik, akiket szeret, nem csak azokkal, akiket megvet.

 

Floki és Ragnar kapcsolata milyen irányba fejlődik az új évadban?

Az elmúlt évadban kicsit megvezettük a nézőket, hogy azt higgyék, Floki el fogja árulni Ragnart, ami persze nem történt meg. Floki a végletekig hűséges Ragnarhoz, de ebben az évadban őrlődik, és ez a fő konfliktusforrás számára. Az egyik oldalon ott van a Ragnar iránti hűsége, a másik oldalon pedig az Istenekbe vetett hite. Minél jobban húz Ragnar a kereszténység felé, az annál jobban felzaklatja majd Flokit. 

Ezt a növekvő frusztrációt hogyan egyezteti össze Ragnar iránti hűségével?

Már eltávolodtak egymástól, és Floki kétségbeesetten próbálja Ragnar figyelmét visszaszerezni, hiszen a barátságuk az egyik legfontosabb dolog Floki életében. De Ragnar egyre több időt tölt Athelstannal, a pappal. Floki elképesztően féltékeny. 

A féltékenységen kívül más is áll az Athelstannal szemben érzett gyűlölet mögött?

Voltaképpen két tényező áll a Floki-val és Athelstannal való történések mögött, de Floki nem tud különbséget tenni a kettő között. A szemében Athelstan egyfelől teletömte Ragnar fejét a keresztény világképpel, felülírva a régi hitét. Ez adja az elvi jogalapot Floki félténységére. A másik indok. hogy Athelstan ellopta a legjobb barátját, ő pedig egyedül maradt. Mivel Athelstan egy keresztény pap, Floki így azt mondhatja: pogányként te veszélyt jelentesz a kultúránkra és a királyomra is, ezért el kell pusztulnod.

gustafskarsgard-3682.jpg

Mi a kedvenc jeleneted ebből az évadból?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert jobbnál jobb jeleneteket forgattunk ebben az évadban. Flokit ezúttal igazán sikerült élettel megtölteni. Elképesztően nagy élmény volt. Az egyik kedvenc jelenetem Párizs ostroma volt. Ragnar Flokira bízta a támadás vezetését, aki megszállottságból és megalomániából hatalmas ostromtornyokat építtet. A pokoli csatában, Floki egyszer eltűnik és az egyik lángoló toronyban találjuk, ahol össze-vissza beszél zavarában. Hosszú monológ volt, és az egész ó-skandinávul, ennek a jelenetnek a forgatását nagyon élveztem, mert nagyon sokat kellett készülni rá, sok idő volt megtanulni a szöveget.

A komolyabb csatajeleneteknél többet kellett a koreográfiával foglalkozni?

Természetesen minden csatajelenetnél megvan a koreográfia, de ez egyre kevésbé domináns az első évad óta. Ráéreztünk az ízére, most már gyorsabban tanulunk mi is. Az első évben egy-egy mozdulatsort három-négyszer is el kellett próbálni, ami a filmben egy jelenetében mindösszesen fél másodpercet ölelt fel. Szóval mostanra jóval hatékonyabbak lettünk. De azért ez fizikálisan egy nagyon kimerítő munka. Fontos a jó kondi megőrzése, másképp nem lehet csinálni. Ügyelek rá, hogy a forgatások között be tudjak ékelni egy pár órát a konditeremben, hogy formában tartsam magam. Hiszen vagy csatázunk, vagy a csónakokban állunk. A harci jelenetek egyébként nem feltétlenül a legmegterhelőbbek a színészeknek, de azért csak fantasztikus dolog egy csónakon várakozni, partra érkezéskor kivetődni, majd baltát ragadva életre-halálra küzdeni.   

Hogy hasonlítanád össze a mostani, komolyabb csatajeleneteket a korábbi évadokéival?

Szerintem sokkal kifinomultabbak lettek, a pajzsfalak és az új dolgok miatt. Flokinak megvan a saját harci stílusa, ami elég erőteljesen kötődik a fizikumához. Nem egy képzett viking, nem is hord pajzsot emiatt. Úgy éreztem, hogy Floki nem az a típus, aki gyerekkorában a többiekkel békésen elvegyülve focizgatott volna. Komolyra fordítva: szerintem nem vett részt a pajzsfal-képzéseken. Fogta a hajóépítésekre használt baltáját, és azzal kezdett el dolgozni. Igaz, ahogy a dolgok haladtak előre, Helgától kapott egy kardot nászajándékba, szóval azért már harcos-szerűbb, de alapvetőlegesen nem egy képzett fajta.

Mivel tudsz a legjobban azonosulni a karaktered jellemvonásai közül?

A szenvedélyével. Számára ez a hajóépítés és a vallás. Számomra a színjátszás. Ez az első az életemben, ezért élek. Vannak persze más hasonlóságok is. Úgy értem, bármiről legyen is szó, mindig önmagam egy apró kis szeletét nagyítom fel, szóval biztosan vannak olyan jegyek, amiket rám vonatkoznak és kiterjesztettem azt Flokira. Csak ő mindennek a jóval extrémebb verzióját képviseli.

Ki a kedvenc karaktered a sorozatban?

Rengeteg érdekes figura van. Értelemszerűen Ragnar életét követhetjük a legszorosabban, szóval őt és az ő problémáit ismerjük meg a legjobban. Athelstan az egyik legnagyobb személyes kedvencem, mert nagyon mélyre nyúló a konfliktushelyzete, akárcsak Flokié. Furcsamód vannak hasonlóságok a két karakter között, csak a mérleg másik oldalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://watchmen.blog.hu/api/trackback/id/tr957760106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása